Évek óta beszélünk erről és még sem tanuljuk meg. Nem vesszük figyelembe azt ami miránk magyarokra olyan jellemző, ami miatt nem egy alkalommal a már szinte megnyert versenyeket elveszítjük. Elveszítjük, miközben akár azt is mondhatnánk megnyertük.
Volt egy női kézilabda válogatottunk, akik 7 góllal vezettek az olimpiai döntőben, 7 perccel a vége előtt a norvégok ellen, majd kikaptak 1 góllal.
Aztán itt van Imre Géza, aki 14:9-re vezetett és kikapott. Kikapott 14:15-re. Kikapott egy fiatal koreai párbajtőrözőtől.
Mi történik? Dr. Varga Tibor szerint a népek mentalitásukat tekintve 2 típusúak. Kegyelem, vagy győzelem tudatúak. A kegyelem tudatú népek, ha legyőzik az ellent, nem semmisítik meg, hanem felsegítik a földről, elláttatják sebeit, tisztelettel bánnak vele, hiszen legyőzték. A győzelem tudatúak, ezzel szemben arra törekednek, hogy megsemmisítsék az ellenfelet. Nem elég, ha legyőzik, meg is semmisítik, nehogy később bajuk legyen vele. Ezt használták ki őseink, amikor megfutottak és az üldöző, megsemmisítésükre törő, szétzilált, soraikat már tartani nem tudó, győzelemtől ittas, győzelem tudatú ellent, visszafordulva lenyilazták.
Mi történik egy ilyen esetben, mint amiben Imre Géza került? A kommentátor elmondta. 14:9! Szinte kimondható, hogy megnyerte Géza az olimpiát. Ha ez egy éles harc, valódi tőrökkel, akkor talán igaz is lenne. Minden esetre, minden tapasztalat szerint Imre Géza már győzött. Mit nem tudott megtenni? Még egy találatot bevinni a már legyőzött ellenfélnek. Nem vitte rá a lelke. Szívében győzött, szakmailag is győzött, csak a szabályok szerint nem. Hiszen a győzelem 15-nél, vagy a 3-szor 3 perc után következik be.
Ugyan az volt a lányokkal. 7 gól, 7 perc. Győztünk! Hurrá! Mégsem… A szabályok…
Mi fogyott el? A küzdeni akarás. Talán, ha van még kis idő, nyert volna Imre Géza. Ha még 3 perc van, akkor megnyerjük a kézilabda döntőt. De nem volt, nincsen. Így járunk mindig, ha nem vesszük figyelembe a magyar lélek sajátosságát. Az edzőnek nem szabadott volna hagynia, hogy Imre Géza azt higgye már győzött. Mert hiszen nem győzött. Még nem! Ha az edző tudná és figyelembe venné, hogy a sportoló MAGYAR és kegyelem tudatú, akkor ez az ezüst ma ARANY, ahogyan a lányok is azt hoztak volna el. ARANYAT!
Természetesen az ezüst is csodálatos. Én semmiben sem értem el ennyit, de még kevesebbet sem. Szóval kéretik nem félreérteni, de javasolt végig gondolni. Ha már ilyenek vagyunk, talán érdemes ezt a felkészülésnél és a versenyen is figyelembe venni. Nem belehalni, csak figyelembe venni!
Szép eredmények, nagyszerű sportolók, MAGYAROK! HAJRÁ!
Fotó: Illyés Tibor (MTI)
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
