És mit gondoltok arról az emberről, aki tisztán tudja, mi a megoldás legfőbb problémájára, és képtelen meglépni azt? Mi lehet az a negatív erő, ami ilyen erős akadályt állíthat? –szólt egy kérdés.
Minden helyzetben van valami, ami éppen jó az embernek, ami fontos, ezért nem lép. Ez az egyik ok.
A másik, hogy nem tud túllépni a megszokásain. Amikor kimondunk egy problémát, 50%+1 szavazattal elindultunk a megoldás felé. Nagyon jól haladunk, tele lelkesedéssel, de a végén mégsem sikerül. Mert az út legutolsó szakasza, az a 10-15%, a megszokás, amit szintén le kell győznünk, meg kell változtatnunk, visszatart. További nehézség, hogy amit megszokunk azt meg is szeretjük, akkor is ha nem jó nekünk igazán. Ezért is nehéz ezt megváltoztatni.
Ugyan ez igaz, bizonyos elveinkre, elképzeléseinkre. Azok is visszahúzhatnak minket. Van egy bajunk, amin változtatni szeretnénk. Elindulunk a rögös úton. Szépen haladunk, mindaddig, amíg el nem jutunk egy olyan elvhez, gondolathoz, amit eddig szentül hittünk. Ekkor felmerül a kérdés, hogy vajon ez az elv, gondolat helyes-e. Sokszor élből elutasítjuk a kérdést, mert az elv az nem lehet hibás. 100 éve így teszünk, stb… Jó esetben megvizsgáljuk az elv, a gondolat helyességét és elvetjük, amennyiben nem felel meg az új elvárásainknak, akadályozza a továbblépésünket. Ilyen elv és ragaszkodás a halottunk iránti kitartó szerelem, vagy a régmúlt kapcsolaton való álmodozás. Mondván, hogy még mindig szeretjük, pedig semmi reális alapja sincs az új közös jövőnek. A szerelmet élni kell, tudatosan, együtt! Ha ez nem megvalósítható, akkor ezek az érzések szép emlékek csupán. Nem kell, nem szabad őket elvetni, de a helyén kell kezelni őket. Nem helyes, ha valaki azért nem kezd új kapcsolatba, mert egyszer volt egy szerelme, aminek vége szakadt. Az eltávozott szerelmes után azért könnyebb a rendrakás, hiszen ott nincs remény a közös életre, ott meg kell tenni a következő lépést, ha nem akarunk egyedül maradni (habár itt is sokszor megfigyelhető a mártír magatartás). A szakítás utáni helyzet az nehezebb. Hiszen még áltathatjuk magunkat azzal, hogy a másik megváltozik, majd ha hazajön, ha újrakezdjük, majd most más lesz, stb… Pedig egy tönkrement kapcsolat ritkán hozható rendbe. Csak akkor, ha különösen erős az égi akarat a megoldásra. És ebben az esetben is csak akkor, ha a felek képesek teljesen új alapokra helyezni a kapcsolatukat. Ahhoz azonban előbb le kell rombolni minden régi mintát, szokást, eljárást, amire a régi kapcsolat épült. Ha ez nem történik meg, akkor a szokások talaján észrevétlenül kialakulnak a szokásos problémák, újra és újra. Aztán jön a szakítás, újra. Az baj, hogy ezt bármeddig lehet csinálni. Sok újrakezdés házasságba, gyermekvállalásba torkollik, hátha az meghozza a megoldást. Ritkán sikerül. A probléma a két ember között nem oldódik meg, ha elterelődik róla a figyelem. Nem javul meg, ha a gyermekre figyelnek és attól sem, ha papír van az együvé tartozásról. Ezek mind önáltatások, önbecsapások, ha úgy tetszik hazugságok. Régi elavult, rossz elvek, amelyek akadályozzák, hogy megtegyük, amit kell, a továbblépéshez, a boldogsághoz. Minden ilyen elv, gondolat, tévedésen alapul, valamilyen tévhiten.
Nagy csapda az önmegvalósítás, ha magunkat, az egyént kiemeljük a környezetből. Ugyanis mi, a mindenség részeként, magunkat csak és kizárólag a MINDENNEL együtt vagyunk képesek megvalósítani. Önálló lényként, a teremtett világból kiemelve egy pillanatig se léteznénk. Így aztán az önmegvalósítás csakis közösségben képzelhető el és talán közös megvalósulásnak lenne jobb nevezni. – Somogyi Péter
Ha kiderült, hogy két ember nem összevaló, akkor az úgy is marad. Csak ritkán lehet ezen változtatni. Úgy ahogyan ezt fent leírtam. De az is biztos, hogy amíg nem adódik a lehetőség az új alapokra helyezéshez, addig is élni kell az életet. Nem lehet a múltból hozott emlékekkel beérni és az erre alapozott jövőből sem érdemes hamis boldogságot lopni. Mindkettő önbecsapás! Olyan önbecsapás, amely nem engedi az élet folyását. Sokszor kiderül, hogy az igazi társnak hitt személy tökéletes szerelme csak addig tűnik annak, amíg be nem toppan az életünkbe egy újabb szerelem. Egy újabb, boldogabb szerelem. Amely sokszor ott topog az ajtónkban, csak mi nem engedjük be lelkünk házába egy hamis gondolat, és elv miatt, az elmúlt múltra és a belőle épített hamis jövőre alapozva.
Az elakadt illetőn csak úgy segíthetünk, ha elmondjuk neki amit észleltünk, hol és hogyan csapja be magát, de rá hagyjuk a változtatást. Had tegye meg ő a saját ritmusában. Álljunk mellette, mert lehet, hogy a kezdeti tiltakozása ellenére idővel igényli majd a segítségünket, bátorításunkat, hogy folytassa nehéz megkezdett útját.
De mi magunk se keseredjünk el, van megoldás, lehet változni és változtatni. Van esélyünk, hiába is tűnik úgy, hogy egyhelyben keringünk évek óta.
Az emberek mások, de a szabályok azok egyformák. Hiába is hisszük, hogy van olyan szabály, ami ránk nem vonatkozik. Csalódni fogunk, a végén kiderül majd, hogy nincs kivétel. A szabályok rendje és általános érvénye az objektív valóság alapja. Nem hiszem, hogy ahány ember, annyi szabály. Ilyen alapon sem az asztrológia, sem a betegségek nyelve, mint segítő kód, teljesen felesleges lenne, nem segítene.
Csak a jelzéseket kell figyelni. Őszintén értelmezni. Majd megtenni a megfelelő lépéseket. Ez minden esetben segít!
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
