Égi születésnap

Égi születésnap - temetés

Vagyunk páran akik hiszünk abban, hogy nem csupán ez a 70-80 év adatott nekünk a teremtésben. Talán a Krisztusi utat követők számára is elfogadható, hogy egy emberöltő bizony igen kevés ahhoz, hogy az általa megmutatott minőséget elérjük. Így aztán, aki a földi életét befejezte, hitünk szerint egy újat kezd az égi világban. Éli ezt az új életét mindaddig, amíg újra közénk nem érkezik. Nekünk nincsen más dolgunk, mint az, hogy az útján segítsük, akkor is amikor minket elhagy és egy új égi életet elkezdi.

A kiindulási pont a keresztény magyar hagyomány. Nagy valószínűséggel a szkíta lelkület és a Krisztusi kereszténység 70-80%-ban megegyezett. Míg a római katolikus vallás, államvallássá válásával a hatalom szolgálatába áll. A kettő közös metszete az a pár fő gondolat, amelyet nyugodtan követhetünk és ezt tesszük is.

A felhatalmazás magától a Krisztusban megtestesült Teremtő Istentől való:

„Ha ketten összejöttök az én nevemben, ÉN JELEN LESZEK!”

Ezzel a meghatalmazással a Teremtő Istent és Babba Máriát megidézve végezzük a szert.

  • Imádkozunk
  • Átgondoljuk és megbeszéljük az égi születésnapnak a hagyományban megtalálható szokásait
  • Megemlékezünk a távozóról

Imával és közös erőtér kapcsolódással, jókívánságokkal az útra, zárjuk a szert.

Jelentkezzen a kapcsolat űrlapon illetve a +36703354114 –es számon!


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail