Sokan úgy vannak vele, hogy nem szívesen vállalják. Ha lehet, inkább elkerülik. Ez talán társadalmunk egyik alap problémája. Ha megbetegszünk, egyszerűen elmegyünk az orvoshoz, majd amit mond, bevesszük, megtesszük és várjuk a csodát. Ha nem tud éppen segíteni, akkor szépen akár meg is halunk. Többségünknek eszébe se jut, hogy valami mást is tehetne.
Felelősség!
Napjainkban minden az üzletről szól. Tudjuk, a háború után a második legnagyobb üzlet az egészségügy! Így aztán a gyógyulás nem is cél igazán, hiszen, az egészséges ember nem fogyasztója az egészségipar termékeinek. Orvos barátaink, ma már bevallják, hogy az egyetemen csupán csak tünetmentesítést tanultak. Ha nincs tünet, ha eltűnt a betegség, akkor meggyógyult a beteg. Éppen ezért nagy gondot okozott az ezotéria nyilvános megjelenése és térhódítása. De van egy jó hírem, a pénzügyi csoportok, mára megoldották ezt a problémát. Mint fent olvashattuk, az egészségüggyel kapcsolatos emberi magatartásban a teljes ráhagyatkozás a szokás. Rohamos léptekkel, az ezotériát is népszerűvé tették. Ehhez viszont szükség volt valamire. Az ezoterikus irányzatok egy jelentős része azt hangoztatja, hogy vedd kezedbe az életed irányítását. Dönts, lépj…
Sajnos a lustaságra rászoktatott állampolgár nem vevő erre az öntevékeny módszerre. Ők azt szokták, meg, hogy beveszik a tablettát, megoperálják őket és várják a csodát. Várnak és nem tesznek mást. Így aztán az ezotéria is akkor lett népszerű, amikor megjelentek a csodatevők. Ők, akik azt hirdetik, hogy se tenni nem kell érte, se hinni benne, se … Tehát, az új irányzat sok képviselője éppen azt a lusta magatartást engedélyezi, amit az egészségügy. Az emberek pedig nem szeretnek dönteni, felelősséget vállalni, inkább csak várják a csodát, némán tűrve a megpróbáltatásokat.
A felelősségvállalás hiánya ma már minden területen megtalálható. A „gyerekek” még 30 éves korukban is otthon laknak a szüleiknél, minden féle okokra hivatkozva. Sokszor a gazdaságosság és a kényelem az érv. Látszik a felvállalás hiánya.
A mai fiatalok 5-7-10 évet is együtt élnek, olyan párkapcsolatban, ahol szinte már testvérként laknak együtt. A teljes megszokás irányítja a kapcsolatot. Az ilyen esetekben jól látszik, hogy se a szakítást, se az egyedüllét nehézségeit sem hajlandóak felvállalni.
Rengeteg esetben a kapcsolat komolyabbá fordulása új jövevény érkezését is jelenti. Kutyára vagy macskára gondoltam. A fiatal párok, akik évek óta együtt járnak, laknak, stb… közösen vásárolnak a „kis” kedvencnek ételt, kacatokat, stb… Egy kutya a 2 éves gyermek fejlődési szintjének felel meg lefordítva. Ki kell találni mi a jó neki. Enni adunk, sétáltatunk… Mindent csak velünk tud megtenni és feltétel nélkül szeret. Ezek a párok nem ismerik fel, hogy a közösségük eljutott a gyermekvállaláshoz. Itt van az ideje. De nem mernek dönteni, lépni, tenni. Halogatnak, mert még gyerekek! Ha felnőnének, dönteniük kellene, így inkább a pótcselekvést választják. Felnőttnek kinéző gyermekek, akik játszanak.
A munkahelyek is inkább csak a megélhetést szolgálják. Éppen ezért rengeteg olyan kompromisszumot kötünk közben, amelyek aláássák a lelki egyensúlyunkat és idővel betegséghez vezetnek.
Pedig egy valami biztosnak tűnik. Az ok-okozat törvénye működik. Ez azt jelenti, hogy minden tettünknek van következménye. Ilyen vagy olyan. Ha teszünk annak is és ha nem annak is. Tehát, ha nem teszünk semmit, annak is van következménye. Azt mondják, hogy rajtunk áll mihez kezdünk az idővel, ami a rendelkezésünkre áll, ami megadatott. Tehát nézzük, hogy mi van, ha nem teszünk semmit. Mindjárt eszünkbe jut egy magyar mondás: „Segíts magadon az Isten is megsegít!” Ha mi teszünk, minket is megsegítenek. Egyébként az angyaloktól, Istentől, Krisztustól, a Szűzanyától, … mind segítséget kérünk. Akkor is ha betegek vagyunk. Segítni pedig csak annak lehet, aki maga is tesz valamit.
A Wass Albert: Hagyaték szerint, akkora segítséget kapunk, amennyit mi magunk is megtettünk az általunk megcselekedhetőből. Ha nem teszünk, csak 20%-ot, akkor 20% plusz segítségre számíthatunk, ha 80-at teszünk, akkor annyira. Míg, ha semmit tevők vagyunk, akkor a segítség is elmarad. Helyettünk, nem teszik meg az égiek, amit kérünk. Ez persze nem azt jelenti,hogy sok esetben az Isteni segítség nem nagyobb mint az általunk végzett dolog, csak azt jelenti, hogy arányaiban van egyezőség. Az Isten által nyújtott segítség arányaiban úgy viszonyul a lehetségeshez, mint amilyen mértékben mi tettük meg a magunkét.
A „rossz” hír a következő. Mindegy, akarjuk vagy sem. Mindegy, hogy teszünk vagy sem. A felelőssége a miénk. Hiszen soha nincs úgy, hogy semmi sem történne. A semmittevésnek is van eredménye, következménye. Az életben valami vagy előre felé fejlődik, vagy visszafelé. Állandó a változás!
Ebből következően nem tudjuk megkerülni a döntéshelyzeteket. Ha látszólag nem döntünk az is egy döntés. Amit pedig döntünk, majd teszünk, annak vannak következményei, amit mi viselünk. Igaz mást is érinthetnek, de legvégül a miénk a felelősség. Mi döntöttünk így vagy úgy.
Ha abból indulunk ki, hogy rajtunk áll mihez kezdünk az idővel, ami megadatott, akkor beláthatjuk melyik a számunkra jobb döntés. Ha nem döntünk, csak sodródunk az eseményekkel, vagy ha a szabad akartunk által hozott döntéseink mentén, mi irányítjuk azt, hogy mi történjen velünk az adott időszakban. Ez utóbbinál megérezhetjük az erőnket, élhetünk a személyes hatalmunkkal és megízlelhetjük a teremtés csodáját. Jókedvű elégedett és boldog életet élhetünk. Míg a sodródás, táptalaja a folytonosan elégedetlen, pesszimista, lélekben üres, nyüglődő életnek. Arra bíztatok mindenkit, hogy ha már itt vagyunk, kezdjünk tényleg valamit a részünkre kiszabott idővel. Vállaljunk felelősséget tudatosan tetteinkért, hogy uralkodhassunk a világ felett, úgy ahogy azt a Teremtő Isten szánta nekünk.
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
