Fényvárás

Fényvárás

Mint ahogyan Molnár V. József felhívta rá a figyelmünket, Jézus Urunk csak egyszer születik. Karácsonykor. Nincs születése napja az oviban, az iskolában a céges bulin. Csupán egy napon, december 25-én, otthon, családi körben. Ekkor azonban felmerül a kérdés, hogy akkor mit ünnepeljünk egy korábbi időpontban. Ebben az időszakban, készülünk. Készülünk a fény születésére. Várjuk, hogy megszülessen a fény és a remény, hogy tavasszal lesz feltámadás, a fény legyőzi a sötétséget. Így mi is, minden évben, FÉNYVÁRÁST tartunk.

A keresztény hagyományban (és valójában is csupán ekkor érzékelhető először a fény növekedése, mintha 21-24-ig megszorulna a sötétség) az első érzékelhető fénynövekedés napja 25-e, Jézus Krisztus születésnapja. Ezt lehetőség szerint, mindenki családi körben ünnepeli. Eddig az időpontig pedig advent, a várakozás ideje tart. A várakozásé, a fényvárásé.

A cél, hogy advent idején olyannyira nyitottá váljunk, a környezeti hatások ellenére, amely nyitottság, lehetővé teszi számunkra a fény megmutatkozását, a remény megszületését szívünkben. Mert reménynek kell születnie a szívünkben, hogy tavasszal, Krisztus Urunkkal lesz újra feltámadás!

A túra után, a szer keretében, sötétedésre tüzet gyújtunk és mindannyiunk számára nyugodt, békés, nyílt fényvárást kívánva, egy teremtő folyamatban veszünk részt a tűz körül. A szer elősegíti a megfelelő nyitottság létrejöttét, mind a jelenlévők, mind az arra törekvők számára.

Karácsony előtti utolsó vasárnap, aranyvasárnap

Jelentkezés:

Az űrlap kitöltésével jelentkezhet a szertartásra. Az esemény közeledtével emailben küldjük a részleteket.

    Név:

    Email cím:

    Telefonszám:


    Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

    FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail