Határkerülés

Határkerülés

A Szent Korona – Szent Határ elv mentén körülkerüljük Dobogókő települést és megáldjuk.

Utolsó mozzanatként szentelt ételt (falatot) veszünk magunkhoz.

A két ima a Hagyaték féle Miatyánk és az Angyali üdvözlet lesz, a „gonosz” és a „bűn” szavak nélkül.

Készüljünk: ca.. 6 km sétára, 5 fokkal hűvösebb időjárásra, ha volt eső kisebb nedves földszakaszra (Túrázásra alkalmas cipő ajánlott, ugyanis 2 erdős szakasz is van a körmenetben, amely kevésbé használt turista út).

Húsvét, a feltámadás ideje

Még sötétben érkeznek az autók. A csend nagy, a várakozást szinte tapintani lehet. Gyülekezünk. Azt vettük a fejünkbe, hogy Krisztus feltámadását a valós időben, vasárnap hajnalban ünnepeljük. Tesszük ezt ősi magyar szokás szerint, határkerüléssel. Ilyenkor a jelenlevők, körüljárnak egy területet, sok esetben a település területét és szándékukkal, jelenlétükkel, a Krisztusi erő megidézésével megszentelik azt. Szent Korona – Szent Határ. Ez az ,az ősi elv, ami mentén mozdulunk, ünneplünk. Szépen, magyarul. A határkerüléssel, ismereteink szerint először szenteljük meg Dobogókőt.

Azért valószínű ez, mert amikor még szokásban volt a határkerülés, akkoriban nem volt település a tetőn. Ma már van. Krisztus azt hagyományozta ránk, hogy ahol ketten összejövünk az ő nevében, ott jelen lesz. Így az alap is megvolt ami, a megszentelést eredményezi. 5 óra 30-kor indulunk. Először az általunk legkeletibbnek vélt ponton állunk meg. Imádkozunk, áldást kérünk és énekelünk. Az Isteni jelenlét jól érezhető, már az első közösen elmondott sorok után.

Elkezdtük újra a régi hagyományt. Megvalósítjuk, ezen a szent helyen, elsőként, nemzetünkért, hazánkért és önmagunkért. Elindulunk körbe, kerülve. A következő állomás a Mária kegyhely. Itt csak röviden imádkozunk. A táltos iskolások által megépített környezetben végezzük a szer-tartást tovább, a legészakibb ponton. Mind a négy égtájnál megállunk majd, mert ez így szokás koronázáskor is. A király fellovagolva a királydombra, mind a négy égtáj felé suhint a kardjával, jelezve, hogy minden irányból megvédelmezi a Szent Korona birtokait és a Szent Korona testét alkotó lakosságot is. A megszentelés sem történhet másként, mint mind a négy irányba. Minden irányba védelmet kell létrehoznunk, mert akkor tudjuk kifejteni a legjobb hatást a világra. Akkor tudjuk legjobban megvalósítani a szeretet teljességét, amely így messze sugárzik majd.

Húsvét, a feltámadás idejeA Rezső kilátónál, imánkra kél a nap. Csodálatos élmény! Itt csak röviden imádkozunk, a látvány mégis fenséges. A legkeletibb pont imái, énekei az erdő fái között egy kis tisztáson hangzanak el. A déli pontnál már meleg van. A nap sugarai nem csak köszöntenek, hanem melegítenek is minket, biztatva haladásunk. A keleti, kiindulási pontnál, himnusszal zárjuk a határkerülést. A magyar és a székely himnusz is elhangzik. A Zsindelyesnél, a Krisztus által ránk hagyományozott jog alapján és a közösség erejével sonkát és kalácsot áldunk, amelyet áldozás, úrvacsora szerűen fogyasztunk el. 74 – en voltunk. A két szervezőn kívül 72 ember jött el. Éppen mint a vármegyék száma. 72 ember. A koronázási Királydombot is a 72 vármegye földjéből hordták össze. Érdekes egybeesés. Jóérzéssel, boldog mosollyal fogyasztjuk reggelinket. Megcselekedtük!

Jelen voltunk, jelenlétünkkel, határkerülésünkkel, megszenteltük a Föld szívcsakráját! Tovább folytatódott az évkörös hagyomány részeinek megünneplése, a szer megtartása, a Húsvéti Határkerüléssel. Erőnkhöz mérten, az Isten segedelmével, jövőre is lesz Határkerülés Dobogókőn!

Húsvét vasárnap hajnali 5 óra (A tavaszi napforduló utáni első telihold utáni első vasárnap)

Jelentkezés:

Az űrlap kitöltésével jelentkezhet a szertartásra. Az esemény közeledtével emailben küldjük a részleteket.

    Név:

    Email cím:

    Telefonszám:


    Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

    FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail