Kérdezz!

Kérdezz! – tedd fel kérdésedet és a lehető leghamarabb megválaszoljuk azt itt az alábbiakban.

Amennyiben kérdésed bővebb választ kíván úgy egy cikk formájában fogjuk felrakni ide a weboldalra!

Kérdezz!

    Becenév: (kötelező)

    Életkor:

    Kérdés:

    Szörnyű érzés és nem tudom mit tegyek.
    32 éves vagyok, 13 éve dolgozom a munkahelyemen, ahová 8 évvel ezelőtt érkezett egy kollegina akivel a mai napig együtt dolgozom. Már az első perctől fogva vonzódtunk egymáshoz, ezt nem is tagadtuk, már ekkor megbeszéltük a dolgokat. Ő ekkor szerelmes lett belém, de mivel nekem párkapcsolatom volt, így én gyáva voltam váltani. Ezt ő tudomásul is vette, túltette magát rajta, nekem ez nem okozott lelki problémát.

    Ez után 6 évig “közömbösek” voltunk egymás irányába, keveset beszéltünk és ő ki is alakított magának egy stabil párkapcsolatot, jelenleg férje van. De kb. 2 évvel ezelőtt én elkezdtem nyitni irányába és nem telt el sok idő, teljesen egymásba szerettünk ismét. Ekkor nekem már volt egy 3 éves kisfiam (aki jelenleg 5 éves), neki pedig a férje. Kb. egy hajszál választott el minket attól, hogy felhagyjunk a jelenlegi életünkkel megpróbáljuk együtt, de egyszer ő, egyszer pedig én visszakoztam, mivel nem mertem elhagyni a családomat, ő pedig a férjét. Sok csalódást és bánatot okoztunk egymásnak ez által, ő ezt le is tudta teljesen zárni, velem ellentétben. Én a nap 24 órájában rá gondolok, teljes szívemből szerelmes vagyok belé, amit kb. havonta el is mondok neki.

    Múlt héten megkérdezte, hogy minden oké otthon velem? Erre én annyit mondtam, hogy minden oké lenne, ha nem éreznék semmit irántad, de ez nem így van. Ennek ő nagyon nem örült, a szemembe nézett és közölte velem, hogy ő már semmit sem érez irántam, már a vonzódás is teljesen elmúlt (na ezt a legnehezebb feldolgoznom) és hogy a múltban történt dolgok, csak félresiklások voltak a részéréről, most már jól ismer és így már nem vagyok vonzó számára. Valószínűleg ott rontottam el mindent, hogy én az érzéseimről mindig őszintén tudok beszélni és folyton-folyton elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, ettől ő valószínűleg már fél. Jelenleg beszélgetünk, de soha nem akar kettesben maradni velem, amikor feljön hozzám mindig hoz magával valakit, hogy még véletlenül se kelljen csak velem beszélnie.

    Ha véletlenül még is kettesben vagyunk, látom, hogy zavarban van. Nagyon oda vagyok érte, tényleg ő álmaim nője, de azt is nagyon jó tudom, hogy soha, de soha nem lehet az enyém és ezt felemészt. Sajnos ha elkezdek távolságtartó lenni vele, akkor ő még rátesz egy lapáttal és a fejemhez vágja, hogy “ezzel a viselkedéseddel teljesen ellöksz magadtól, ezt akarod? Mert ha igen nekem mindegy!” Szörnyű érzés és nem tudom mit tegyek. Valószínűleg nagyon gyengének tart már és ezért nem foglalkozik velem. Felejtsem el teljesen? De hogyan ha minden nap találkozunk?
    — Bence, 32

    Kedves Bence!

    Nehéz helyzetben van az biztos. Minden nap találkozni és tudni, hogy nem lehetnek egymáséi az bizony nehéz. De vajon igaz-e ez? Egyet érdemes mindenképpen figyelembe venni. Az időt. Ha valaminek eljön az ideje, akkor az a helyzet, az a személy jelentkezik. Akkor amikor itt az idő. Nem előbb és nem később, pont akkor. Tehát amikor először találkoztak, akkor lett volna célszerű lépni. Ez persze nem történt meg. Ön azt állítja, ez a nő az igazi. Miért nem szerzi meg? Azt mondja, ha elzárkózik, a nő kifejti, hogy így elveszíti teljesen. Ez milyen vágyának a kifejeződése? Lehet, hogy ő sem szívesen mond le Önről? Ha ez igaz, akkor mire vár? Újabb évekre? Egy férfi megszerzi amit akar, igaz? Lehet, csak erre vár a kiválasztott nő? Ettől tudna Önre újra felnézni? Persze nehéz így segíteni, mert folyamatosan kérdeznem kellene. Ön egyébként kapcsolatban él? A gyermekével egy házasságban, családban? Innen sorjáznának a kérdések tovább. Az is lehet, hogy egy sima megcsókolnálak, már nem elegendő, nem megfelelő lépés. Ebben a helyzetben talán egy ilyen mozdulat már nem sokat hoz a konyhára. Mit gondol? Milyen huszárvágás szerű lépés az ami segíthetne kibillenni ebből a helyzetből? Mi az ami eldöntené a dolgot valamilyen irányba? Ha nem megy a közeledés és az elengedés se, akkor bizony még a munkahelyváltás is megoldás lehet, de én inkább arra voksolnék az elhangzottak alapján, hogy legyen férfi és tegyen az imádott nőért! A bátorság a legfőbb erény. Ebből kivánok egy adaggal és kitartást az eredményig.

    Somogyi Péter, lélekszerelő

    Mi az oka a leszakadó testszöveteknek? Szívet, vesét, májat, méhet tartó szétszakadó szöveteknek?
    — Ice, 58

    Kedves Ice!

    Úgy általában, vagy van valami konkrét gond? Ugyanis nem ugyan az a megoldás az egyes kérdésekben. Szerencsésebb lenne egy konkrét dolgot kérdezni, ugyanis a megoldás személyre szabott, bizonyos keretek között. Az irány az általános, de a megoldás az nem.

    Érdemes végig gondolni, hogy az adott szervvel kapcsolatban van-e valami olyan élethelyzet, amelyben az illető már nem tudja tartani magát. Szabad folyást enged az eseményeknek, de leginkább olyan indíttatásból, mely szerint feladja az eddigi „harcot”, lemond az esetleges eredményről is, nem csak arról, hogy tegyen érte. Szó szerint azt éli meg, hogy már szét szakadt az eddigi „harcban”.

    Az, hogy melyik szervről van szó, abban segít, milyen élethelyzetet vizsgáljunk, bár akit érint ennyiből is rájöhet, hol a baj. A szerveket így ugyan fel lehet sorolni, de nem lesz teljes a kép. Szív – szeretet, vese – párkapcsolat, máj – helyes-helytelen, méh – anyaság. Ezeket a szerveket persze bővebben is lehet értelmezni, több árnyalat is van, de ennek kiderítéséhez több információra lenne szükség. Melyik szerv? Mikor történt? Hogyan? Mikor és hogyan derült ki? Mik a következmények…

    Ajánlom, hogy a „Gyógyulás 5 lépésben” tudáscsomag alapján gondolja át a kérdést. Ha nem boldogul, jelentkezzen!

    Gyógyulás 5 lépésben

    Mitől van a csuklás? Hetente 2-3 alkalommal rámjön és egy óráig nem bírom abbahagyni…
    — Ádám, 32

    Kedves Ádám!

    A lelki okok kiderítéséhez több dolgot is tisztázni kellene, Mint például, hogy mikor jön Önre rá a csuklás? Talált-e valami hasonlóságot az esetek között? Mióta van ez a tünet? …

    Minden esetre van egy egyszerű módszer a csuklás gyors elmúlasztására. Vegyen egy nagy levegőt, amivel feszesre, teleszívja a tüdejét. Fogja be az orrát és tartsa vissza a levegőt úgy 1 percig. Ha nem elég, ismételje a folyamatot újra. Ez a módszer alkalmas a csuklás elmúlasztására.

    Megtisztelő kérdését köszönöm!
    Péter

    Stressz lehet az oka a rendszertelen menstruációmnak?
    Amióta elkezdtem menstruálni (kb 12 éves korom óta), mindig pontosan 4 hetente jött meg, viszont az utóbbi időben van, hogy néha 3 hétre, majd ismét 4 hétre jön meg. A mennyisége és erőssége állandó, csak különböző időpontokban jelentkezik. Gimnazista vagyok, az érettségi évében járok, és már a tavalyi év is elég húzós volt, rengeteg fontos dolgozat, előrehozott érettségi, nyelvvizsga, idén pedig a normál érettségi, szalagavató, témazárók, stb, és nagyon sok stressz ér. Ennek több tünete is van (például az enyhe nehézlégzés, ami szintén időszakos, a stressz mértékétől függően), ezért gondolom, hogy a ciklusomat is ez befolyásolja. Már írom egy ideje a menzesz kezdőnapjainak, és az elmúlt 9 hónapban 3x fordult elő, hogy a 3. hétre jött meg, utána ismét a 4.-re. Aggódnom kéne (újabb stresszforrás, haha), vagy “normális”?
    — Katinka, 19

    Kedves Katinka!

    Nos, a stressz könnyen befolyásol eseményket, akár a menstruációt is. Mégis szükséges a pontosítás. Az érettségi okozhat ilyen tüneteket, ha az érettségi letétele Önnél azonos a felnőtté váláshoz. Ugyanis a nők életében a menstruáció megjelenésének van egy fontos üzenete, mégpedig az, hogy onnantól ők potenciális édesanyák! Bármikor anyává válhatnak. Persze a szexuális élet megkezdéséig ez nehezen elképzelhető. A szexuális élet kezdetébe azoban viszonylag könnyen belecsúszik az ember, nem egy kiemelkedő napon, hanem jó esetben, érzelmek vezérelve történik meg az első alkalom. Szóval amolyan ünnepélyes, a felnőtté válás bekövetkeztére felhívó szerepű esemény az érettségi. Ez bizony aktiválhatja az anyasággal kapcsolatos lehetséges jövő képét is. Ami ennek ellent mond (a felnőtté válás tényének) az esetleges rendszertelen menstruáció, amely inkább leányokra jellemző, mint felnőtt nőkre. Ha az érettségi után nem rendeződik a dolog, akkor viszont más megoldást kell találnunk. Ehhez további kérdések megválaszolására lesz szükség.

    Köszönöm megtisztelő kérdését!
    Péter

    Sziasztok 23 éves vagyok, rendszeresen sportolok, nem dohányzom, nem vagyok túlsúlyos, mégis magas a vérnyomásom. Reggelente 149/70 most este pedig 156/85 volt, reggelente szedek vérnyomásra tablettát. Voltam jó pár kivizsgálásra vérképem rendben, vizeletem is, vesém is, tüdőm is, bár mostanában eléggé lila a körmöm. 2-3 hónapja sokat stresszeltem, de azóta már nyugodtabb vagyok. Esetleg ha a stressz miatt magas a vérnyomásom mennyi idő míg ez a dolog helyre áll? 170-es vérnyomásom volt mikor véletlenszerűen mértem, bár azóta nem volt ilyen magas.
    — Tibor, 23

    Kedves Tibor!

    A magas vérnyomás kialakulásának konkrét oka van.

    Az illető tudja mit kell tennie, mi volna a helyes, de nem teszi meg, általában valamilyen elvi okból kifolyólag. Azt kellene vizsgálnia, hogy mi az ami az említett sztresszes helyzetből kiderült. Mi az amiről tudja, hogy meg kellene tenni, de van valami akadálya. Elvi oka, vagy valami más ami akadályozza abban, hogy megtegye. Ezeket össze kell gyűjteni. Majd megvizsgálni, mennyire valósak az akadályok és ezeket legyőzve meg kell tenni a megfelelő lépéseket. Ezután szinte azonnal elmúlik a magas vérnyomás.

    Köszönöm megtisztelő kérdését!
    Péter

    Hogyan felejtsem el azt a személy akit a mai napig szeretek? Ő is ugyan ezt érezte és egy idő után rájött hogy a távolság tönkreteszi a barátságunkat(kapcsolatunkat).
    — Réka, 15

    Kedves Réka!

    A probléma elég gyakori, szerencsére nincs ezzel egyedül. Ennek következtében, abból indulhatunk ki, hogy találunk rá megoldást. A veszteség feldolgozása több lépcsős és általában egy folyamat. A legtöbb esetben az történik, hogy az érzelmeink és a valóság eltérnek. Szívünkkel még szeretünk, akkor is amikor már nincsen kit és miért. Sokszor tesszük azt, hogy a szeretetünk már csak megszokáson alapul. Esetleg egy olyan hiedelmen, amelynek semmi alapja sincsen. Ugyanis, ha a másikkal szembeni szerelmünknek lenne értelme, akkor ő jelen lenne az életünkben. Akár az élet adta lehetőségeket felülírva, akár az ő saját döntése alapján. Ha az élet hozta helyzet miatt nem lehetünk együtt, az a nehezebb, mert akkor a remény sokáig, akár örökre kitart. Amikor a másik nem választ minket, az a könnyebb, de sajnos akkor is találunk elég magyarázatot arra, hogy mi miért történt és miért van még mindig esély. Sajnos a tény az, hogy akár az élet adta nehézséget nem tudtuk együtt legyőzni és azért vagyunk külön, akár a másik nem választ minket, az EREDMÉNY, ugyan az, nem vagyunk együtt! “Sajnos” vagy éppen szerencsére, mindenkinek jogában áll azt választani, amiről azt gondolja számára a legjobb. Ha tehát a másik nem választ minket, akár saját akaratból, akár a sorsra hivatkozva, az azt mutatja, Neki ez így jó, akkor is, ha nekünk ez nagyon fáj. Érdemes ezt elfogadni, legalább tiszteletből. Ez az ő döntése, neki ez a jó. Ha nem így lenne változtatna. Amikor ezt hajlandóak vagyunk belátni, onnan már csak annyi dolgunk van, hogy a gyász folyamatát végigjárjuk. Ennek során az első lépés: Célszerű megvizsgálni, hogy van-e olyan dolog az életben, amelyet csak ettől az illetőtől tudunk megkapni. Ha ezt megvizsgáljuk, a tanulság szerint lesz esélyünk az új boldogságra. Innen az a legfontosabb, hogy éljük a mindennapokat. Egy év elteltével, legkésőbb, ha mindent megéltünk már nélküle és működött, akkor szabadulhatunk igazán fel. Természetesen csak akkor, ha akarunk. Az elhúzódó feldolgozás oka sok esetben nem más, mint az, hogy ragaszkodunk a múlt élményeihez, azok hiányából eredő fájdalomhoz, szeretünk szenvedni. Ennek több ok közül az egyik oka lehet, hogy szomorú helyzetünkben többen figyelnek ránk, foglalkoznak velünk. Természetesen a gyászfolyamathoz több tanácsom is van, de ezek főleg személyre szabottak, nem általános megoldások. Keressen bizalommal!


    Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

    FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail