Mennyegző

Mennyegző - esküvő másképp

 

Életköreink egyik legjelentősebb állomása, amikor a megtalált társunkkal szövetséget kötünk. Elköteleződünk mellette, ha lehet erre az életre. Tesszük ezt úgy, hogy tanuink a szeretteink, az ég küldöttei, az egész teremtett világ. Ezt az esküvést, az összetartozás kinyilvánítását ünnepeljük a Mennyegző keretein belül.

A kiindulási pont a keresztény magyar hagyomány. Nagy valószínűséggel a szkíta lelkület és a Krisztusi kereszténység 70-80%-ban megegyezett. Míg a római katolikus vallás, államvallássá válásával a hatalom szolgálatába áll. A kettő közös metszete az a pár fő gondolat, amelyet nyugodtan követhetünk és ezt tesszük is.

A felhatalmazás magától a Krisztusban megtestesült Teremtő Istentől való:

„Ha ketten összejöttök az én nevemben, ÉN JELEN LESZEK!”

Ezzel a meghatalmazással a Teremtő Istent és Babba Máriát megidézve végezzük a szert.

  • Imádkozunk
  • Ellátjuk szövetséget kötőket pár tanulságos gondolattal
  • A párnak felhívjuk a figyelmét a vállalt feladatra, gyermekáldásra…
  • Megáldjuk a bort és a kenyeret
  • A pár fogadalmat tesz
  • A pár elfogyasztja az első közös falatot és kortyot

Imával és közös erőtér kapcsolódással zárjuk a szert.

Az eseményről emléklapot adunk.

Jelentkezzen a kapcsolat űrlapon illetve a +36703354114 –es számon!


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail