Mit akar Tőled az Univerzum? – Ha valamit másként hívunk mint ami…

Most olvasom. Mit akar tőled az univerzum, teszi fel a kérdést, no nem a kollégám, hiszen nem dolgozunk együtt, hanem valaki aki spiri dolgokkal foglalkozik, hivatás szerűen. Megspórolom Nektek az előadás árát, a befektetett energiát, erőt, és az idődet:

SEMMIT!

Új divat ez, hogy Istent nevezzük másként. Miért? Mert sokan képtelenek a szakállas bácsi, nem igazán helytálló meséjétől elvonatkoztatni. Akik nem fogják fel, hogy Isten nem ember, nem ember szerű, megértéséhez nem alkalmazhatjuk a mi mértékeinket. NEM EMEBER! Nem olyan mint mi! Legfeljebb a megértéshez használunk olyan fogalmakat, ami alapján nagyjából érthetjük viselkedését. Egyébként jóságos Atya is így lett. Mert ez utal egy állapotra, egy viszonyulásra, amit így próbáltak megmutatni. Akkoriban amikor sok volt az erőszak, egyértelműen nem lehetett Anya figura, hiszen azt senki sem hitte volna, el, hogy az meg is tudja védeni. Miközben a gyermek védelemért az anyjához szalad, az ő szoknyájába bújik, mégis. Azonban a vallásmagyarázat a felnőtteket is meg akarta szólítani.

Ellenben Isten, aki magából teremtette a világot, tehát minden belőle való, legalább úgy szeret minket (ez is csak viszonyítási alap és forma) mint édesanya a gyermekét, aki az ő véréből és húsából nyert testet a földön. Ez a szeretet, FELTÉTEL NÉLKÜLI! Micsoda? Mondom: FELTÉTEL NÉLKÛLI! Tehát nem vár semmit azért, hogy szeressen! SEMMIT!

SEMMIT!

Mert, ha nem így tesz akkor nem feltétel nélküli a szeretete!

Ha tenni célszerű valamit, akkor azt magadért! Mert ő nem vár Tőled semmit, CSAK SZERET!

Mi bújik még meg a megfogalmazás mögött? Egy régi berögzött minta. A minta célja a hatalom gyakorlás, a félelemkeltés. Mert ha vár Tőled valamit az univerzum, akkor azt illik megtenni. Ha nem teszed, akkor van mitől tartanod, akár fél-ned, hiszen a be nem váltott elvárások megtorlást vonnak maguk után. Ha pedig én mondom, azt amit tenned kell, akkor hatalmam lehet feletted.

Szép kis játék ez a hatalomról, az irányításról, arról, hogyan élj félelemben, miközben a hivatkozási alap az hamis! Isten, bárhogyan is akarod hívni, nem vár Tőled semmit.

Tévedés ne essék, én is megmondom a hozzám fordulónak, azt, hogy mit tegyen. Ezért fordul hozzám. De azt is, ha nem teszi, akkor az nem okoz semmit, csak az ok-okozat törvénye alapján bekövetkező következményt. Semmi mást! Engem nem zavar, az ő dolga… Szabad akarattal… És az Univerzum se akarja tőle, hogy megtegye. Ha teszi, akkor Önnön magáért, senki másért ne tegye. Van is amikor páran, pont ezért a kilépést, a halált választják inkább. De jogukban áll. Mindenkinek magának kell eldönteni, megvárja e ezt a következményt, vagy inkább megteszi amit lehet és elkerüli azt.

Tanuld meg végre egyszer és mindenkorra: TE FELELSZ ÖNMAGADÉRT! SE ISTEN, SE A SORS NEM FELEL ÉRTED! A környezeted, a Te és a többiek tükre, ami azért olyan amilyen, mert mi emberek így viselkedünk. Te is! Amit tehetsz, hogy a szabad akaratod mentén megteszed ami a módodban áll, hogy Téged másként érintsen a történés mint a többséget. Ebbe az is belefér sokszor, hogy Téged például egyáltalán nem érint a többség sorsa. De ehhez TENNED LENNE CÉLSZERŰ! Nem mert az Univerzum elvárja, MERT NEM TESZI, NEM VÁRJA EL, Hanem azért mert a Te felelősséged és Te ezt választod!

NE DÖLJ BE SE RÉGI, SE ÚJ HATALOMGYAKORLÓ MÓDSZEREKNEK ÉS SEMMINEK AMI AZT SUGALLJA, VAN EGY HATALOM VALAHOL AMELYIK HELYETTED FELEL BáRMIÉRT IS!

Köszönöm, hogy meghallgattál és talán át is gondolod és ezáltal felszabadulsz, a nyomás alól és a bűntudatod is elillan végre!

Somogyi Péter

Lélekszerelő, Hagyatékőrző


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail