Szakítás, válás, maradás… hatások

Szakítás, válás, maradás... hatások

Ez a cikk http://divany.hu/ego/2016/11/02/exek_kurkaszasa a közösségi média hatásáról szól és egészen jó. Előbb ezt érdemes elolvasni. Jól jellemzi a kutatást a másik után. Arra azonban nem tér ki, hogy nem csak kutatunk valaki után, hanem üzenünk is neki. Ki tudatosan, ki pedig tudattalanul. Tetszikelünk dolgokat, ami jelez, tartalmakat töltünk fel, osztunk meg, ami eljuthat a másikhoz. Ha tudatos, az jó, mert abbahagyhatjuk, ha nem, azzal több a baj, mert talán nem is észleljük a másik fontosságát, vagy azt, hogy nem akarjuk elengedni. Azt pedig nem szabadna elfelejteni, hogy a face például azért jött létre, hogy kapcsolatot teremtsen, azonnali gyors információkkal a neten. Érdemes a filmet megnézni a kitalálóról és akkor jobban értjük. Ezt akarták, ez lett.

De ami erről eszembe jutott az az, hogy a cikk beszél a kapcsolat lezárásáról és annak akadályozó tényezőjéről, a közösségi médiáról, de nem fejti ki, hiszen nem is volt célja, hogy mi az a másik nagyon nagy akadályozó tényező, ami akadályozza a leválást. Ez pedig a gyerekelhelyezés és az azzal kapcsolatos közös felügyelet, a közös nevelés… Azt mondjuk, hogy a család két FÉL kapcsolódásán, az ő KÖZÖSSÉGÜKÖN ALAPSZIK. A két félén. A férfién és a nőén. A válás attól következik be, hogy a férfi és a nő viszonya megromlik, fenntarthatatlanná válik. Így az egészséges az lenne, ha ők válás után nem tartanák a kapcsolatot, hiszen a kapcsolattartás éppen úgy akadályozza a lezárást, ezáltal az új kapcsolat kialakulását, mint a közösségi média által nyújtott lehetőségek, sőt. A folyamatos találkozás, a gyerekek dolgainak az átbeszélése, a közös megoldások, mind akadályozzák a lezárást.

Amikor a nő életében a férj marad az, akinek az igényeihez igazítja a dolgait, akkor nem is válik el igazán, csak a külön hálószobák más címen találhatóak. Ha a felek nem mutatják be új párjaikat, ha azok nincsenek benne a mindennapokban, azzal azt táplálják a gyerekekben, hogy anyu és apu most éppen külön van, de ez majd rendeződik. Főleg akkor, ha még nem is beszélnek ezekről. Ne feledjük, a gyerekek előbb észlelik a kapcsolat megromlását, mint a szülők, de mivel azt mondják nekik, anyu és apu szeretik egymást, ők ezt hiszik szeretetnek. Ha ugyanaz az állapot áll fent, csak anyu és apu külön címen laknak, akkor az a gyerek szempontjából nem jelentős változás.

Azt is tudjuk, hogy általában a szakítás nem teljes egyetértésben szokott megvalósulni. Általában az egyik fél akarja, a másik nem. Ez a gyerekekkel kapcsolatos fenntartott állapot az elhagyott félnek folyamatos lehetőséget sugall az esetleges újrakezdéshez. Elég egy jó smink, egy jó alkalom egy kedves szó… és már kész is az álom. Ráadásul, ha az egyik fél szeretné fenntartani a visszatáncolás lehetőségét, ez a helyzet rengeteg lehetőséget ad a lebegtetésre. Ráadásul, ha a másik fél szeretné is a visszarendeződést, akkor egy soha véget nem érő kapcsolat lesz ez, úgy, hogy egyik fél sem tud majd ÚJ RENDES KAPCSOLATOT kialakítani. Aztán a végén megállapítják, hogy nem megy egymás nélkül, miközben csak a megszokások és a félelmek kötik őket össze.

Mind a nőnek, mind a férfinak egy válás, szakítás után egy másik nővel, illetve férfival kellene az EGY-séget létrehozni, de a régi pár maradéka mellett ez lehetetlen!!! Erre megint jön a téveszme. Biztosan annyira kötődöm még a régihez, annyira szeretem, hogy ezért nincsen új, vagy ezért nem sikerül az újjal, pedig csupán a lezárás nem történt meg. Szép kis játszma! Vajon mikor ismerik fel a felek? Talán soha. Lesz egy soha véget nem érő boldogtalan kapcsolatuk a volt párjukkal, ami se jó, se rossz nem lesz soha sem, ráadásul véget se ér. Viszont az illúzió nem múlik.

Milyen dolgokra gondolok, amik fenntartják a lehetőséget? Közelbe költözöm, mert úgy könnyebb a gyerek cserebere. A megbeszélteken kívül is az ex-szel oldom meg közösen a helyzeteket, amik a gyerekeket érintik. Nem mondom el neki, hogy van új kapcsolatom, miért bántsam feleslegesen. Esetleg másban is kérem továbbra is a segítségét. Azokon a korábbi közös programokon, ahol a gyerekek valamit a másikkal szerettek jobban csinálni, mondjuk íjászkodni, ott megengedem az ex jelenlétét, hiszen a gyerekeknek az jó.

Pedig vagy tudatosan vagy tudattalanul csupán a visszarendeződés lehetőségét akarom fenntartani! A közös gyerek gondjának a közös megoldása is probléma, ugyanis a nőnek a férfi a párja és fordítva. Ha van új, akkor az új férfi illetve a nő. Tehát a problémákat a felek egymással beszélik meg. Ha vannak problémák, amit mással beszélünk meg, ráadásul fontos problémák, akkor abban az esetben valaki mással vagyunk közösségben. Nem pedig a párunkkal! Nem az új társunkkal, hanem a régivel. Kettővel pedig nem lehet egyszerre! Pontosabban lehet, csak ne vágyjunk az EGY-ségre, mert az NEM JÖHET LÉTRE ilyen feldarabolt rendszerben. Valaki mellett dönteni kell! Segíthet egy ilyen esetben a sorrend. Van egy problémám, amit megbeszélek a párommal, az aktuális, új társsal. Kialakítunk egy közös álláspontot, amit majd egyeztetek az ex-szel, hiszen az ő egyetértése is segít a nevelésben. De az nem fordulhat elő, hogy ő, az ex az első bármilyen kérdésben.

Szakítás, válás, maradás... hatásokTudnunk kell, kivel vagyunk EGY-ségben. Ezt nem felejthetjük el soha, mert az az új kapcsolatunk tönkremeneteléhez vezet. Feleslegesen, mert ugyan visszamehetünk az exhez, de az sem véletlenül ment tönkre az évek során. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a tönkre ment kapcsolat se véletlenül ment tönkre. Oka volt. Azt le nem zárva lehetetlen egy újat kezdeni, vagy akár a régit újra kezdeni. Ahol nincsen lezárás, ott nem lesz újrakezdés. Persze ha a kapcsolat felbomlásában már jelen van az új társ, akkor az ő toleranciája mellett tarthat a lezárás befejezése, hiszen a válás, nem az elköltözéssel kezdődik, hanem már régóta tart. Így a végső lezárás mehet így is, de megjegyzendő, hogy az új kapcsolat igazán akkor indul el, ha a régi lezárásra kerül. Ezt vagy megvárja az új fél, vagy sem. A régi lebegtetésével, a visszatáncolás lehetőségének a fenntartása mellett viszont nehezen, vagy egyáltalán nem bontakozhat ki az új kapcsolat, így annak minőségét megítélni is kétséges, szerintem nem lehetséges.

Az új társ tudatosan vagy tudattalanul érzi a másik jelenlétét, ami bizonytalanságot szül, amely nem ideális egy kapcsolat kezdetekor, hiszen a figyelem megoszlik és nem csak a társra irányul, hanem a veszélyt is kompenzálni kell. Arról nem is beszélve, hogy a megcsalás esetén is megtapasztalt hatás itt is fennáll. Az új kapcsolat örömeiből származó erő és energia megszépíti a régi kapcsolatot, azt az illúziót keltve, hogy nem is volt az olyan rossz, pedig a valóságban évek óta küzdöttünk a régi kapcsolat megmentéséért és nem sikerült. Persze ez a lebegtetés azt is eredményezi, hogy az új kapcsolatban keletkező probléma, megingás, a megszépült múlt felé irányítja a figyelmet és azzal az illúzióval kecsegtet, a régi mégis csak jobb volt: Ne próbáljuk meg újra?! Az elhagyott fél persze kapva kap az alkalmon és kezdődik minden elölről…

Egy erdélyi barátomat kérdeztem, náluk ez hogyan van, mennyire beszél bele a volt férj a gyerekek nevelésébe. A válasz: annak van szava, aki neveli, akinek a házában élnek. Igaz ez rossz minden apuka számára, akit elhagynak, vagy aki válik, de az új kapcsolat kialakítása szempontjából, ez a helyes, hiszen a nőnek, illetve a férfinek egy új nővel, vagy férfival kell kialakítania az EGY-séget. Az két félből sikerülhet, háromból semmiképpen.

A közösségi médiával foglalkozó cikk azt írja, célszerű lehet a letiltás is akár, hogy a leválás folyamata megvalósuljon. Ugyanez kellene, hogy igaz legyen egy válás esetén. Vagy van egy éves szakasz (ennyi a gyászév, idő, nyílván nem kötelező…) a másik nélkül és csak utána indul a normalizálás, vagy nem sok esély lesz. Az új pár hiába kínál jó lehetőségeket, ha az iskolaváltással, távolabb költözéssel jár és ezt nem választjuk, mert a megszokottól eltér, az exet hátrányosan érinti. Akkor is, ha a gyerekekre hivatkozunk. Miközben a gyerekek, akkor boldogok, ha a szüleik azok, akkor is ha külön élnek. A boldogtalan szülő gyerekei is azok lesznek, nem is beszélve a mintáról, ami a nyakukba szakad, amit majd keserves munkával kényszerülnek letenni, ha nem akarják a szüleik boldogtalan életét másolni.

Szerintem nem a közösségi média a legnagyobb akadályozó erő, hanem a gyerekekre hivatkozással történő lebegtetés, a lehetőség fenntartása, mert LEHETETLENNÉ TESZI A TISZTA HELYZET KIALAKULÁSÁT!


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail