Egy saját tapasztalatot fogok most megírni, amely egyáltalán nem politikai de végül abból indul ki. Mindenkinek vannak barátai, AKIKET SZEMÉLYSEN ISMER! Nem a virtuális térben, hanem személyesen! Ez egy fontos tényező! Személyes kapcsolatról, barátságról van szó, jó barátságról. Innen indulunk ki.
S ez a kérdés spirituális körökben még inkább aktuális, mint máshol. Hiszen a hátteret látva, joggal várhatnánk el egymástól, a toleránsabb, a megértőbb viselkedést. Mondanom se kell, hogy ez se igaz. Az adott pillanattól, simán kijelenti az illető, hogy az Isten a tisza pártot támogatja és aki ezzel szembe megy, az magával Istennel megy szembe… Ugye tudjuk, nem a pártnév a fontos, hanem az Isten kisajátítása, ráadásul egy olyan témában, amit az emberek találtak ki maguknak, mint játszóteret. Ahol ma már nevében sem jelenik meg az Isteni, nem ám minőségében. Leginkább csupán az önzés, a kettősmérce és a pártoskodás a jellemzője a területnek. Talán pont ezért aktuális ez az írás, itt, a Lélekszerelés oldalamon is.
A jó barátság alapja a kölcsönös tisztelet. Ismerjük egymást, az értékeinket és a hibáinkat, amikkel együtt áll a tisztelet, a barátság közöttünk.
Közben, a technikai fejlődéssel, bekövetkezik a digitális világ. A digitális felületeken, virtuális élet zajlik. Olyan élet, ami nem valós, vagy csak részleges… minden esetre nem teljes. Ez egy olyan felület, ahol szerepelnek vélemények, események, de tudjuk, már aki, hogy ez nem a teljes élete a résztvevőnek, CSUPÁN EGY RÉSZE ANNAK.
Nos, sajnos a fiatal szereplők egy része, sőt ma már a szakmai résztvevők is mintegy valós személyiség lenyomatot vélnek kiolvasni az oldalainkból. (egy állásinterjú után, vagy már előtte megnézik az oldaladat és prekoncepcióval, sok esetben téves képpel a fejükben keresnek meg. Illetve jó esetben megkeresnek, de van olyan is, hogy a szocmédiás oldalad miatt eleve lemondnak rólad.) Ami persze TELJES TÉVEDÉS! Mert ez max. egy kivonata annak, amit én meg szeretnék osztani a nyilvánossággal! SEMMI TÖBB! Egy kivonat! Így ebből tanulságot levonni, még szakmai oldalon is, könnyen tévedéshez vezet. (Hiszen egy élethelyzet szerint, valaki munkát keres, de közben a profilján más is található, például tanácsadás. Amivel addig is foglalkozik, amíg nincsen új munkahelye. S akkor miről is győződnek meg, akkor, ha nem kérdeznek. Biztosan egy téves képről.)
Így aztán, engem igazán felháborít, amikor valaki teljes valóságként akarja beállítani az oldalaimat. Pedig, mint írtam ez egy kivonat. Éppen így érthetetlen számomra, amikor valaki írását megosztva, velem úgy vitatkozik az olvasó, mintha én írtam volna.. Sok energiámat veszi el az amikor újra és újra el kell magyaráznom, hogy azért vállalok csak teljes felelősséget, amit én írok. Sajnos ma ez is nehézséget okoz, mármint, hogy emberek ezt megértsék. NEHEZEN MEGY! NEM AKARJÁK ÉRTENI! Az egy külön kérdés, vajon miért? Lehet magukból indulnak ki.
Azzal is nehéz mit kezdeni, amit 2000 óta mondok, hogy az emberek nem beszélgetnek, hanem szlogeneket vagdosnak egymás fejéhez. Minden kifejezéshez van egy, szerintük, hivatalos, illő, válasz. Ha a megfelelő szó benne van a mondandómban, akkor arra az “oda illő” választ adják. Ha mégis volt benne valami, ami az átlagtól, a bevettől eltér, akkor már félre is értettük egymást, mert ő arra válaszol, AMIT GONDOL ARRÓL, AMIT ÉN GONDOLOK! AMI PERSZE LEGINKÁBB VALAMI EGÉSZEN MÁS MINT AMIT ÉN VALÓJÁBAN MONDTAM, GONDOLOK! S már nem is értjük egymást! Máris félreértés van a kommunikációnkban.
Szlogenekben beszélgetünk, feltételezések mentén, amelyek a valótlanság talaján okoznak TELJES FÉLREÉRTÉST!
A barátság, azonban, nem csak a teljes egyetértés mentén működik. Sőt, inkább úgy van, hogy alap értékek mentén, jelentős véleményeltéréseket is elvisel. Sőt egyes esetekben, ezek a nézeteltérések, okoznak fejlődést, haladást miközben a barátságot is erősítik. Persze ehhez szükség van a teljes tiszteletre. Hiszen van az a személyes kapcsolat, ami alapján a tisztelet fennáll. Ha azt is tudják a felek, hogy a szociális média nem adja vissza a másik teljes véleményét, valóját, akkor ez így megy. A barátság marad és a kapcsolat erősödik.
Itt jön aztán be a politika. Barátok, a régi tisztelet mentén élik az életüket. Aztán jön egy új helyzet, amiről még személyesen nem tudtak beszélni. Közben mindenki megoszt, ezt, azt… Vagy saját véleményt, amihez odaáll, vagy valamit megoszt, amit elgondolkodtatónak tart… Csak vegyük ide a korábban leírtakat, se a szlogenben beszélgetést, a feltételezéseket és az “oldalad vagy” nézetet nem vehetjük alapul, mert nem valós képet adnak. Ha mégis, akkor már látszik is a vita lehetősége. Ha ezekben a “részletekben” elveszünk és nem figyelünk rájuk, sőt a kölcsönös tiszteletet se vesszük elő, akkor könnyű összeveszni, eltávolodni.
Sőt többet mondok. Azt érzékelem, vannak olyan barátaim, akik kb keresik azt a bejegyzésemet, amibe bele köthetnek. Ahol kifejezhetik azt, hogy tévedek, hogy nincsen igazam… Nem nekem írják meg, privátban, hanem nyilvánosan. Mintha lenne tétje annak, hogy mások előtt mutassák, én se tudhatok mindent… vagy, hogy tévedek… vagy nekik jobban igazuk van… Érthetetlen, hogy vajon mi motiválja őket? Van valami régi sérelmük? Kisebbrendűségi érzésük? Valami amit a személyes kapcsolat ellenére nem sikerült tisztáznunk? Vagy csak hat rájuk a szocmédia minden hatása? Ezekről még lesz szó.
Újra és újra el kell nekik is mondanom, csak és KIZÁRÓLAG A SAJÁT ÍRÁSAIM MONDANDÓJÁÉRT FELELEK! A mások véleménye az gondolatébresztő. Ezt is sokszor el kell mondanom. Nehezen akarják megérteni. Olyan mintha ők is azt hinnék, azonos vagyok az oldalammal, a bejegyzéseimmel, pedig személyesen ismernek. LEHET, ŐK AZONOSAK? Tudják, ha veszik a fáradtságot és átgondolják, hogy ez igaz, NEM VAGYUNK AZONOSAK AZ OLDALAINKKAL! De nem teszik, velem a barátjukkal is úgy viselkednek, amint azt a szociális oldalak tagjai egymással teszik. Ez már érdekes és “szinte” bántó is. Egy baráttól, pláne!
Én azt várnám, hogy egy barát, ha talál valamit ami szerinte NEM MEGFELELŐ, illetve kifogásolható, vagy vitatná, akkor azt írja meg előbb nekem, s ha szükséges vitassuk meg nyilvánosan. Persze nem ez történik, hanem azonnal megy a nyilvános ellenvetés, vita. De ugye tudjuk, nem a vitával van baj, hanem a vita mentén megnyilatkozó minősítésekkel, leszólásokkal.
Sokszor tapasztalom, hogy fontos társadalmi kérdésekhez semmi hozzászólás nincsen, de egy face-es “kacsa”, azonnal vonzza azokat a hozzászólókat, akik lecsapva a lehetőségre, azonnal közlik, mennyire nem értek hozzá…, mennyire fogalmam sincs…, mennyire tudhatnám már…, Mennyire ideje lenne megtanulnom végre… Pedig, azon tény mellett, hogy nem vagyok a net és a szocmédia mágusa, számtalan témában rendelkezem megfelelő tudással, véleménnyel, legalább vitaképes ismeretekkel. A hozzászólási ingert, mégis a nyilvánvalóan nem az erősségeim szerinti bejegyzéseim váltják ki sokakban. Érdekes. 🙂
Amit nem értek, miért is fontos, hogy “fogást” találjanak rajtam? Mi lehet a célja annak, hogy nyilvánosan kifejezzék az ellenkező véleményüket? Mi motiválja őket? Mert azt nem mondhatom, hogy a kölcsönös tisztelet. S itt nem arról beszélek, amikor odaírunk egy véleményt, mert az elkerülhetetlen, sőt rendben van. Hanem akkor kérdés ez, ha minősítés is jár hozzá. Mert a vélemény az rendben van, de e minősítés az nincs.
De vajon mi lehet az alapja a minősítésnek? Csak nem az, hogy korábban, amikor a barátság még “csak” élő volt, a szociális háló nélkül, akkor se volt kölcsönös a tisztelet? Mert mi más lehet a háttérben, ha nem valami versengés? Valami kisebbrendűség iérzés? Valami, amit nem nevezhetünk kölcsönös tiszteletnek? Hiszen, ha a kölcsönös tisztelet fennáll, akkor semmiféleképpen sem szeretnénk a BARÁTOT nyilvánosan leszólni, minősíteni. Legfeljebb akkor, ha valamilyen sérelmet hordozunk. Ha valami okból a másik “megszégyenülése” valamiféle elégtételt ad nekünk! Ha ez minket többnek mutat, akár olyan áron is, hogy a másikat, a barátot kevesebbnek. Ha valamilyen oknál fogva többnek tartjuk magunkat a barátnál… De ugye azt tudjuk, ez nem a másikról szól, hanem rólunk?!
A másik minősítése, egyben az önmagunk leminősítése is. Vajon képesek vagyunk-e végre, legalább ezekben az esetekben, amikor van valós korábbi, pozitív, akár baráti kapcsolat, elszakadni a szociális média elidegenítő szembe állító gyakorlatától? Vagy elveszünk benne és szépen lassan tönkre vágjuk az eredetileg normális emberi kapcsolatainkat?!
Volt olyan pozitív élményem, amikor az egyik barátom, akivel, szinte az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk, a ritka felnőtt barátság egyike a miénk, azt hallom, hogy talán már nem is igazi a barátságunk. Csodálkoztam, de persze nem hagytuk ennyiben. Beszélgettünk, adtunk magunknak időt. S mi derült ki? Semmi baj nem volt közöttünk, s azóta sincs, csak régen beszélgettünk és a netes, virtuális világ, kissé, látszólag, eltávolított minket egymástól. Kissé, mert egy óra se kellett és elillant a “távolság”. Ami ilyen gyorsan szertefoszlik, az soha se létezett! De a virtuális világ látszólagos valósága, azt hitette vele, hogy távolodás van… Hogy a barátság múlik… talán el is múlt… S közben erről szó se volt, szó sincs.
Azóta tudjuk, mindegy ki mit olvas a másik oldalain, miket gondol arról, MINDEZ SEMMIT SE SZÁMÍT, AMÍG NEM NÉZÜNK EGYMÁS SZEMÉBE ÉS NEM LÁTJUK, OTT SZEMBEN, MÉG MINDIG UGYAN AZ AZ EMBER ÁLL, VAN, aki évek hosszú sora alatt a társunk volt sok viszontagságban és örömben.
Miért írtam meg mindezt? Mert közben pont hasonló okok miatt veszítettem is el barátot. A politika miatt. Nem kérdezett. Nem beszéltük meg. Csak gyűjtötte a vélt sérelmeit és a végén, a “TUDOD MIT SÜNI B… A FŰNYÍRÓDAT!” lett az eredmény.
Hogy jön ide a politika, Úgy, hogy ma a netes közbeszéd, de a személyes is kezd afelé elmenni, ha még egyáltalán csak kezd, hogy vagy-vagy opciók vannak. Vagy FIDESZ, vagy TISZA? Vagy FIDESZ, vagy ellenzék. S aki nem tartozik a csapatba, a vélt csapatodba, az minimum ostoba, birka, seggnyaló, fizetett propagandista… A jelzők sorát, 5-6 oldalon keresztül tudnám folytatni. s közben senki sem gondolkodik el azon, hogy az így ejtett sérülések, mit fognak megakadályozni a jövőben.
Miközben, egy rendezvényen való részvételt, már óvatosan kérdezünk meg, mert sokan inkább elkerülnek, mintsem választ kelljen adniuk. Éppen mint amikor valamivel tartoznak Neked, akkor is inkább kerülnek, mintsem megmondják, mi az ok. Hátha simán megértené a másik. DE NEM, MA DIVAT A FELTÉTELEZÉS! Biztosan azt gondolja… biztosan ez azt jelenti… Miközben semmit se könnyebb belátni: a másik gondolatait nehéz kitalálni, akkor is, HA FŐÁLLÁSBAN ELLENŐRÍZZÜK A SZOCMÉDIÁS OLDALAIT ÉS BEJEGYZÉSEIT! Hiszen lehet, pont a velünk kapcsolatos hozzáállása az ami teljesen més mint az eddigi összes kapcsolata. EZ AZ AMIT NEM TUDHATUNK BIZTOSAN! Igen FEL KELL VÁLLALNUNK A KOCKÁZATOT és kérdeznünk kell, illetve próbát tenni! Mert a puding próbája az evés!
Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy sokan meg vannak sértődve, ha az oldalukon találhatók ellenére kérdezel, teszel egy lépést, hátha… Hiszen szerintük láthatnád… gondolhatnád… Ugyan miből? PÉLDÁUL, HA VALAKI NEM VÁLASZOL, annak rengeteg oka is lehet. Megbetegszik, baleset érte, valami más akadályozza… egyáltalán nem biztos, hogy nem akar Veled kommunikálni. EGY BIZTOS, HA MEGKÉRDEZED, HOGY VALAKI SZERETNE-E RÉSZTVENNI… segítséget… ismeretet… együttérzést…, akkor derülhet ki a válaszból, hogy valójában mi a pontos helyzet! SEHOGY MÁSHOGY! MINDEN MÁS CSAK FELTÉTELEZÉS!
Kedvenc példám. Ha én feltételezem, hogy nem vagy éhes és nem kínállak meg, akkor nem fogsz jóllakni! RÖVID ÉS EGYSZERŰ!
S végül álljon itt egy tanmese:
Az állatok menekülnek az erdőből. A nyuszika találkozik velük és megkérdi:
- Mondjátok meg, miért menekültök?
- Tudod nyuszika, a medve, a Te barátod, halállistát készített és ezért menekülünk. S jobb, ha Te is menekülsz, mert a listán Te is rajta vagy, velünk együtt.
- Hát jó, elmegyek a répa tartalékaimért és jövök utánatok.
A nyuszi a kis rétre toppanva, ahol a készletei voltak, döbben rá, hogy ott van a medve is:
- Szia Medve!
- Szia Nyuszika!
- Hallom Medve, halállistát készítettél. – topogott a nyuszika, mert elfutni már nem volt értelme.
- Bizony Nyuszika. – dörmögte a medve. – Mit tegyek, mit tegyek, töprengett a nyuszika. Végül kivágta:
- Mond Medve, nem húznál ki?
- Hm… de igen Nyuszika.
Tanulság?! Ne hagyjuk, hogy a szóbeszéd, manapság a szociális média által mutatott kép, közénk álljon! NE HAGYJUK, HOGY ELIDEGENÍTSENEK MINEKT EGYMÁSTÓL! Hogy valós pozitív emberi kapcsolatainkat, a kölcsönös tiszteletet, a barátságainkat, a megosztás technikájával tönkre tegyék! (Oszd meg és uralkodj!- szól a mondás) Mert a végén úgy járunk mint a face hazai debütálásakor körbe járó kép tanulsága. A képen egy ravatalozó volt, ahol a szertartásvezetőn és a síráson, no meg az ügyfélen, a halotton kívül egy lélek se tartózkodott.
- Pedig a face-n több mint 2000 ismerőse is volt.
S azt se feledjük, ha a hatalom, vérszemet kap, valamilyen okból, ami már többször bekövetkezett a történelem során, akkor csak összefogással tudunk azon úrrálenni. De amikor beszólások és leszólások mentén tönkrevágjuk a kapcsolatainkat, akkor vajon kivel fogunk összefogni? Vagy egy szerűen megadjuk magunkat, mások kénye kedvének? Mondjuk az is egy lehetőség. Te tudod!
Somogyi Péter
Lélekszerelő, Hagyatékőrző
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
