Újjászületés

Újjászületés

Újjászületés. Hú de szépen hangzik! Újjászületni, azt mindenki szeret. Az amolyan szép dolog, nemes, pozitív. Bár az utat odáig megtenni azt nem szívesen vállalja senki.

„Némely ember mérföldeket halad téves irányba, anélkül, hogy elfáradna. Aztán mikor csak néhány lépést kell tennie, hogy jó ösvényre jusson, akkor sokallja. Hiába, ilyenek vagyunk mi, emberek.” (Wass Albert)

Mert mi is történik az újjászületéskor. Valami újjá válik, vagyis a régi megszűnik, újjá alakul. Megszűnik, meghal, elmúlik, de minimum átalakul. Ha szeretjük, ha nem. Nos, magát a születést már csípjük, azzal szívesen kokettálunk, de ami előtte van az elmúlás, a halál, az már nincs az ínyünkre.

Minden egyes eseménynek az életünkben saját ciklusa van. Életciklusa. Ennek vannak szakaszai. Mint például a megszületés, a kivirágzás, a delelés, majd a hanyatlás, amelynek halál, vagy elmúlás a vége. Ez a vég azonban két féleképpen is megélhető. Lehet ez egy teljes vég és lehet egy új kezdet alapja. Ez pedig attól függ, hogyan élünk, döntünk, cselekszünk.

A párkapcsolat szakaszaiban kimutatható, hogy a megismerkedést, udvarlás kell, hogy kövesse. Ha ez nincs nem lesz kapcsolat. Az udvarlást bizonyos idő elteltével az elköteleződésnek kell követnie. Ha ez nincs, a kapcsolat tönkre megy. Az elköteleződés után, gyermekáldás, majd a felnevelés után a gyerekek kirepülése következik. Az egyedül maradt párnak, innen szinte teljesen elölről kell felépítenie a kapcsolatukat, amely újra egy szinte teljesen új közegben kell, hogy funkcionáljon.

ÚjjászületésHa a következő lépés nem következik be az egyes forduló pontokban, akkor a tejes szétesés lesz az eredmény. Ha az udvarlás elérte a csúcspontját, ez az ideális pillanat, akkor kell bekövetkeznie az elköteleződésnek. Ilyenkor a csúcspont után nem zuhanás, minőségi csökkenés, hanem emelkedés következik be. Így az életkör, spirállá, egy folyamatosan emelkedő életpályává alakul az adott témában. Ha azonban a változás hibás döntések, vagy halogatás miatt nem következik be, akkor elkerülhetetlen a minőségi romlás. Ugyan meghatározott ideig van még esély a javításra, az ív felfelé vezetésére, de mind több idő telik el, úgy múlik a lehetőség is. Ha túl sokáig állunk ellent az idő szavának, akkor bekövetkezik a teljes vég, a kapcsolat széthullik. Persze ezután is van újjászületés, de az már csak egy másik partnerrel következhet be.

Éppen így van ez az élet többi területén is. Mindenkinek szüksége van a fejlődésre. Nincs stagnáló állapot! Valami vagy fejlődik, vagy visszafejlődik. A visszafejlődés bizonyos szakaszáig még van esély az újra kezdésre, az adott helyzet átalakításával vagy egy új helyzet létrehozásával.

Ezt mutatják a halálos betegségek is. A daganatos betegségek első műtétei általában jól sikerülnek, a páciens jobban lesz, meg is gyógyul. Ilyenkor persze semmit se változtat az életén, hanem mindent folytat ott ahol a betegsége előtt abbahagyja. Pedig ekkor még egy bizonyos típusú életmódváltással könnyedén meggyógyulhatna. Ha nem tesz semmit, a második hullámban már áttétes a betegség, a műtét kimenetele kétséges és sokszor sikertelen. Innen már csak egy nagyon határozott és azonnali huszárvágással lelhet győztesen távozni. Ha ekkor sem teszünk semmit, akkor pedig már csak egy új életben viselkedhetünk a fejlődésnek megfelelően, mert ezt az életünket be kell fejezni, meg kell halnunk.

Változás

Minden jelentős változás egy „kis” halállal kezdődik. Az önismeret útján felismerve, hogy kevesebbet, rosszabban teljesítünk az adott kérdésben, mint képzeljük, meghalunk egy kicsit. Ugyanis amikor felismerjük ezt az eddig hittnél kedvezőtlenebb állapotot, akkor a korábbi énünk, amely ideális, nem valós, meghal. A valós állapot talajáról pedig, egy jó döntéssel felépítjük az új valóságunkat. Újjá születünk! Mindez a helyzetünk a valóságnak megfelelő mindaddig, amíg valamilyen helyzet rá nem ébreszt minket az ellenkezőjére. Ilyenkor, minden kezdődik előröl. Az okosabbak a finom jelekből, a figyelmetlenebbek pedig a durva helyzetekből veszik észre, hogy itt az ideje a változtatásnak. Aki nem hajlandó a változtatásra azt az égiek visszahívják (például halálos betegség segítségével), a halálon keresztül, egy új élet kezdéséhez.

Szerintem jól látszik, hogy bár az adott pillanatban lehet, jó ötletnek tűnik, a jelek figyelmen kívül hagyása, a változatlan, az emiatt kényelmes élet folytatása, de nem vezet jó eredményhez. Hiszen a nehezebbnek tűnő lépés az, ami a fejlődéshez vezet. Sajnos ezt nem akarjuk figyelembe venni. Mindig csak a lehetőségek szerinti minimumot akarjuk megváltoztatni. Azt hisszük, ebben, a változatlanban van a biztonságunk.

Pedig a folyamatos próbálkozás, „ugye ennyi is elég lesz”, odáig vezethet, hogy lecsúszunk a tovább induló vonatról. A halogatás sokszor eredményezi azt, hogy kicsúszunk az időből és lemaradunk a fejlődésről, vagy elszalasztunk egy helyzetet. Azt is sokszor elfelejtjük, hogy amíg várakozunk, nem lépünk, addig a világ változik, fejlődik, ha vele tartunk, ha nem. Így aztán a később kifejtett reakciónk, sokszor már nem abban a fázisban fejti ki hatását, amikor hasznos lenne, hanem később, egy már más helyzetben, így a válaszreakciók sem lesznek ideálisak. Persze ekkor mondhatjuk: „na, ugye megmondtam, ez sem segített semmit!”

Éljünk a jelenben! Az adott pillanatban rendelkezésre álló tudásunk alapján hozzuk meg a döntéseinket! Ne halogassunk, várakozzunk, mert a környezetünk egyfolytában változik. 2 hét múlva adott válaszreakciónk, mát nem biztos, hogy az elérni kívánt hatást váltja ki. Ha valami fejlődésében megköveteli a továbblépést, tegyük meg. Ha elmúlás következik be, akkor azt fogadjuk el! Vizsgáljuk meg az eltelt időszakot, vonjuk le a tanulságokat és a megfelelő döntések mentén várjuk, vagy cselekedjük az újat, megújulva önmagunkban a környezetünkkel együtt! Engedjünk az idő szavának, csendesen, de mindig időben, felvállalva az elmúlást, a változást, hogy létre jöhessen az újjászületés!


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail