Mindannyian emlékszünk rá, hogy ki felelt annak idején az iskolában. Aki nem akart felelni, na őt biztosan felszólították. Mintha fordítva működne a világ..

Nem unod még a függőséget, hogy Neked sem megy jobban, mint szüleidnek, esetleg még annyira sem? Ismereteim szerint az embernek két nagy feladata van az életben. Az egyik egy személyre szabott feladat, amely mindannyiunk sajátja. Ehhez jön még egy családi feladat is. Ez olyan dolog, probléma, amely, sok esetben generációkon át húzódik, öröklődik a család […]

Sokan úgy vannak vele, hogy nem szívesen vállalják. Ha lehet, inkább elkerülik. Ez talán társadalmunk egyik alap problémája. Ha megbetegszünk, egyszerűen elmegyünk az orvoshoz, majd amit mond, bevesszük, megtesszük és várjuk a csodát. Ha nem tud éppen segíteni, akkor szépen akár meg is halunk. Többségünknek eszébe se jut, hogy valami mást is tehetne. Felelősség! Napjainkban […]

Az ok-okozat törvénye létezik. Mindenki megtapasztalja, nap mint nap, hogy a tetteinek, sőt a szavainak, de még a gondolatainak is van következménye. Mindennek van oka, minden döntésünk valahová vezet. Oda, ahová egy másik döntés nem vezetne, vagy nem ezen az úton vezetne. Több döntéssel is eljuthatunk ugyanoda, de a közben megtett út is számít. Igaz […]

Felmerül a kérdés, vajon mi az ami hajt minket. Miből merítünk erőt, ha nehezen vagy egyáltalán nem úgy mennek a dolgaink, mint azt szeretnénk?

„Hála Istennek!” – hangzik el ajkunkról a sóhaj, ha nagy bajból szabadulunk. Ez az öntudatlan sóhaj, a megkönnyebbülést jelzi, a baj elmúltát.

A cím egy nagyon fontos keresztény szabály, ha úgy tetszik törvény második fele. Ha ismerjük az elejét, akkor sincs könnyű dolgunk a megvalósításkor.

Évek óta beszélünk erről és még sem tanuljuk meg. Nem vesszük figyelembe azt ami miránk magyarokra olyan jellemző, ami miatt nem egy alkalommal a már szinte megnyert versenyeket elveszítjük. Elveszítjük, miközben akár azt is mondhatnánk megnyertük. Volt egy női kézilabda válogatottunk, akik 7 góllal vezettek az olimpiai döntőben, 7 perccel a vége előtt a norvégok […]

Arany egyenlő gazdagság. Arany, hatalom. Vajon értékmérő szerepe miatt oly fontos nekünk? Vajon ez az értékmérő szerep az, amiért a gazdagságot szimbolizálja a társadalmunkban?

Ebben az életünkben itt, a Földön olyan életet választunk magunknak, amely meghatározza nemi hovatartozásunkat. Férfinak vagy nőnek születünk. A dualitás világában ez a tény meghatározza az életfeladatunk egy jelentős részét. Teljesen biztos, hogy aki férfinak születik, annak az életében fontos, hogy megvalósítsa a férfiként való életet. Nőként pedig a női feladatok megélése is bele tartozik […]

Először is vegyél egy tollat, papírt és írd össze, ki számít ma gazdagnak, csupán az anyagi síkon, majd az összes síkot figyelembe véve!

Bizonyos elmélet szerint az ember kétféle módon hoz döntéseket az életében. A szeretet, vagy a félelem mentén. A félelemből jövő döntés gyávaságból ered.

Sok esetben nem értik meg az emberek, hogy hogyan is működik a szerelem. Milyen egy jó kapcsolat? Ki lehet az ideális, igazi partner, a TÁRS egy életre!

Először is tisztázni kell, vajon miért lesznek egyesek öngyilkosok. Két csoportot különböztetek meg az öngyilkosok között.

Hogyan zársz le egy kapcsolatot, amit nem is Te hagytál abba? A másik fél lépett le és nem ad magyarázatot (akkor se, azóta se).

Mitől válik egy együtt élő, rokoni szálakkal egymáshoz kötődő életközösség “családdá”? Mi az oka, hogy egyre több esik szét?

És mit gondoltok arról az emberről, aki tisztán tudja, mi a megoldás legfőbb problémájára, és képtelen meglépni azt? Mi lehet az a negatív erő, ami ilyen erős akadályt állíthat?

Van az életünkben sok dolog, ami valamiért nem akar összejönni. Hiába teszünk bármit is nem sikerül. Miért van ez és mit tehetünk?

A kapcsolatok elkezdése sem könnyű, de befejezni talán még nehezebb. Sokszor kimondjuk: “oké, akkor legyen vége”- aztán megbánjuk. Sokszor meg ott maradunk ahonnan már rég mennünk kéne…

Megvalósítható-e a szeretet magasabb dimenziója? Amikor egónkat, követeléseinket félretéve feltételek nélkül tudjuk kinyitni szívünket és adni? Vagy csupán ócska férfiduma?