Karantén! Mit tegyünk?! Hogyan tegyünk?! 5.

Mivel a 4. feladat több időt igényelt, így csak most jelentkezem a hatodik napon az 5. feladattal. Persze tegnap se maradtatok írás nélkül, mert egy régi-új kezdeményezést indítottam útjára,a Lelki okok mentén. Létrehoztam két csoportot is: https://www.facebook.com/groups/513530622675253/  és a  https://www.facebook.com/groups/2258053284497603/ 

Akkor előre a feladat irányába.

Az 5. feladat se lesz könnyű, így annak a folytatása, illetve a következő lépés későbbre, valószínű húsvét utánra derül ki, hogy legyen időnk összegyűjteni az eseteket. Közben azért lesz még feladat, de valószínűleg csak Nagypénteken, amely amúgy is az alászállás ideje.

Ma már ott tartunk, hogy:

a csend 30 perc, (az új feladatokat érdemes a csend után kezdeni)

a reggeli hála, 13 az életünket érintő esetért, dologért,

az esti hála, 5 aznapi esetért, dologért,

napközben 3-5 szépséget csodálunk meg, feledkezünk bele a nézésükbe, az átélésbe.

Összeírtuk a karantén hátrányait, az előnyeit és döntést hoztunk, hogy azon helyzetekben amelyek megvalósítása ildomos lenne, de nem megy, azokról lemondunk, vagy összeszedjük magunkat és belevágunk a megvalósításba. Mondanom se kell, ezt a feladatot folyamatosan végezhetjük, amint felmerül valami új, hasonló eset, illetve hátrány, vagy előny. Ami fontos még a hátrányokat ne sulykoljuk, de az előnyöket naponta olvassuk el! A hátrányokkal csupán annyi a dolgunk, hogy keressünk olyan szempontot, amely szerint a felismert hátrány mégis hordoz valami előnyt. Ezt csapjuk az előnyökhöz és naponta olvassuk el! Például: Nagyon zavar, ahogyan a gyerekek tanulnak, illetve nem (hátrány), mégis, most van lehetőségem egy nálam bevált módszert megtanítani nekik, amivel jobban tudnak tanulni, teljesíteni. (előny)

Pontosan tudjuk, hogy sokan vannak akik ilyenkor, ebben a helyzetben össze vannak zárva a családtagjaikkal, társukkal… Nem könnyű helyzet, de sokat tanít számunkra. A feladatot úgy alakítottam ki, hogy azoknak is tanulsággal szolgáljon, akik egyedül töltik a karantén idejét.

A 6. napon össze kellene írni azokat az eseteket, amelyek zavarnak minket. Mégpedig olyan szempontból, hogy a minket körülvevőkben (emberekben) mi zavar minket igazán, mit viselünk nehezen. Ha összeírtuk az eseteket, akkor már csak azt kell eldöntenünk, hogy szerintünk ez milyen tulajdonság. Például: Sanyi nem vette meg nekem azt a szép piros cipőt. Sanyi egy smucig alak, illetve Sanyinak nincsen ízlése. Ugyan az a helyzet, más-más tulajdonság miatt következhet be.

Természetesen a hetedik napon is, sőt később is írhatunk a listához. Vegyük itt sorra a családtagjainkat, a barátainkat, a kollégákat, üzletfeleket és mindenkit aki valamiért feltűnik nekünk ZAVARÓ VISELKEDÉSÉVEL. Lehet ez egy szép hosszú lista is.

Ha ezzel megvagyunk, akkor a hetedik naptól azzal is egészítsük ki a feladatot, hogy este írjuk össze az aznap minket ért hatásokat, azokat amelyek azon a napon zavartak minket valakiben. Állapítsuk meg, hogy ez szerintünk milyen tulajdonság. Természetesen az is számít ami a világhálón zavart minket, hiszen nem mindenki tudott, tud személyesen találkozni másokkal.

Azt is írjuk össze, hogy mi az ami magunkban zavar minket, az milyen tulajdonság. Legyen ebből is egy összefoglaló szerdán, majd csütörtöktől, a hetedik naptól legyen ez napi feladat.

Az látszik, nő a feladatok sora. Egyre többen vannak. Viszont a gyakorlat segít abban, hogy gyorsabban elvégezzük őket, illetve a feladatok elvisznek minket olyan mélységekbe ahol nem jártunk még, vagy ideje újra megjárnunk az utat. Közben pedig lehetőségünk van a mélyebb önismeretre, a befelé fordulásra és annak munkának az elvégzésére, amely segít minket az életünk megújításában.

Előre fel! BÁTROSÁG, KITARTÁS! Mert megéri!

Somogyi Péter

Lélekszerelő, Hagyatékőrző


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail