Dilemma…

Itt ez a helyzet. A médiából folyik az átoltottság mézesmadzagja. Azt ígérik hogy ha az meg lesz, akkor visszakapjuk az életünket. Miközben nem tudni mekkora és milyen védettséget ad a vakcina. Egyre újabb és újabb mutációk érkeznek, amire a régi vakcina nem megoldás. Azt is tudjuk, hogy oltás ide vagy oda, a maszk viselése marad, a korlátozások sokban maradnak, hiszen nem tudjuk, mi következik és az óvatosság…

MIndezek mellet létezik az én véleményem, amely szerint akinek nincsen szüksége a betegségre, mint jelzésre, az nem betegszik meg. Akinek nincsen olyan érzelmi konfliktusa, amelyre egy betegségnek kell felhívni a figyelmét, az nem kapja meg a betegséget. A lelki okokat részletezem a http://www.lelekszereles.hu/virus-fertozes-korona-koronavirus-lelekszerelo-szemmel/  írásomban. Ezt igazolja számtalan olyan eset, amikor a család egyik tagja elkapja a vírust, míg a vele egy háztartásban élők nem kapják el. Márpedig, ha a vírus fertőző, akkor azt mindenkinek el kellene kapnia. De nem kapják. Erre persze, jön a válasz, hogy igen, mert az ő (aki nem kapja el), immunrendszere rendben van, erős, ezért nem kapja el. RENDBEN, DE AKKOR MIÉRT KELL AZ OLTÁS? Miért nem az immunrendszert erősítjük meg? Hiszen az immunrendszer megerősödése minden más betegség ellen megoldást jelenthet! AKKOR MIÉRT NEM? Én nem értem!!!

Aztán itt van ez az őrült vágy a régi élet visszakapására. Tehát:

  • ugyan úgy akarjuk szennyezni a környezetünket, mint eddig,
  • ugyan annyit szeretnénk utazni, mint régen és a repülőutakkal továbbra is rongálni akarjuk az ózon réteget, mert szeretjük az UV sugárzást
  • ugyan annyira csak a külsőségeknek, a látszatnak akarunk élni, mint eddig,
  • ugyan úgy el akarunk menekülni a valóság elől, mindenféle tevékenységgel,
  • keveset akarjuk látni a családunkat,
  • dugóban szeretnénk állni naponta a munkába illetve a hazajáráskor,
  • a hétvégi bulikat az egész hét kibírhatatlanságának az elfelejtésére akarjuk használni,
  • szeretnénk, ha a halálozási arány visszaállna a régi értékre, azaz nőne újra,
  • SOROLHATNÁM…

A hazug világot akarom vissza, amikor az elektromos autó alacsony káros anyag kibocsátási adatai miatt, nem törödök azzal, hogyan állítják elő az elektromos áramot (Legfőképpen hő és atom erőművekkel, amelyek legalább annyira szennyeznek mint az autók. A hasadó anyag pl kezelhetetlen, hiszen tovább hasad és szennyez, sugároz. A hőerőműveket, főleg szénnel üzemeltetik…). Nem is beszélve az akkumulátorok általi szennyezésről. Ártalmatlanításuk nagyon költséges. Miközben már 90-ben volt olyan BMW amelyik 1 liter benzinnel elment 100km-t, mégse gyártanak hozzá hasonlóan takarékos gépjárműveket, hiszen akkor az olajon keletkező haszon érdekeltjei, hirtelen elesnének a bevételeiktől és akár el is szegényednének.

Azon akarok küzdeni, hogy hogyan szennyezzem kevéssé a környezetemet, miközben ahhoz, hogy ne legyen annyi műanyag hulladék, egyszerűen nem kellene műanyag zacskókat, palackokat gyártani… De azok akiknek ez hasznot hoz, azok nem törődnek a következményekkel, ellenben minket, rá akarnak kényszeríteni a mértéktartásra, miközben a haszon oltárán bármit feláldoznak.

A sort folytathatnám… Olyan mintha nem tanultunk volna semmit… Még a felismerésig se jutottunk volna el. Azt se vettük volna észre, hogy miben kellene változtatnunk, arról nem is beszélve, hogy hogyan és milyen mértékben…

Azt hallom, olyanoktól is akik megtapasztalták, hogy a vírust bizony nem mindenki kapja el, hogy beoltatják magukat, mert akkor majd tudnak menni külföldre, tudnak utazni. Miközben ez egyáltalán nem biztos, hiszen nem tudjuk, hogy mennyire véd az oltás, vajon megváltoztatják-e a korlátozásokat, sőt azt se, lesz-e pénzünk majd akkor utazni.

Az viszont biztos, ha sokan beoltatják magukat, akkor bizony kötelezővé tudják tenni az oltást, azt az oltást, ami nem tudjuk mire jó. Amelyről nem tudjuk a mellékhatásait, azt se meddig véd és mi ellen. Hogy vajon a 3., 4. hullám ellen is jó lesz. Vagy az “oltakozás” az amolyan rendszeres szokás lesz? A vasárnapi mise után beszaladunk és beadatjuk a következő, nem tudjuk mire jó oltást. Amikor még az is előfordulhat, hogy valami olyat is beadnak majd, amit nem szeretnénk, mert manipulál, miközben észre sem vesszük már, hiszen követni sem tudjuk?

Persze ezek csak lehetőségek, mint az is, hogy oltás nélkül majd nem lehet utazni. Hiszen, ha mondjuk max 1 millióan adatnák be maguknak a vakcinát, akkor nehéz lenne a másik 9 milliót rákényszeríteni egy ismereten hatású anyag beadatására.  De megfelelő mennyiségű beoltott ember esetén ez már kikényszeríthető a korlátozásokkal. Miközben a korlátozások érthetetlenek. Hiszen akik beoltatták magukat, ők ugye már nem betegszenek meg, hiszen az oltás hatékony. Akkor miért is kell a többieket korlátozni? Legfeljebb megbetegszenek. Az ő bajuk…

Végül nézzük, mi a dilemma tárgya. Bizonyos családi okból megírtam egy ima-áldást, ha valakinek “kötelező” beadatnia a vakcinát, pl egészségügyi dolgozó, akkor az a lehető legkevesebbet ártsa neki. Megírtam, jól is sikerült. Mi a dilemma? Megosszam vagy sem? Miért dilemma ez? Azért, mert ha még egy ilyen védelem is rendelkezésre áll, akkor vajon mi tartja vissza az embereket attól, hogy beoltassák magukat? De igaz, ez legyen az ő bajuk!

De mi lesz velem? Ha én nem akarom ezt megtenni. Nem másért, mert mint már sokszor megírtam én abban hiszek, sőt bizonyítani is tudom, hogy csak az betegszik meg akinek szüksége van a betegségre, a betegség általi segítségre, hogy hogyan és mit változtasson az életén, azért, hogy a vállalt életfeladatát legyen esélye beteljesíteni. Nos, ha sokan “oltakoznak” akkor előfordulhat, hogy rám kényszerítik azt ami nem csak az elveimmel, a tudásommal és a tanításommal nem egyezik, hanem pont ezen tanulság miatt káros is. Ugyanis szükségtelen. Ha megakadályozza a betegséget, akkor nem érkezik meg a figyelmeztetés, ami betegség formájában segítene. Nem csak nem érkezik meg a segítség hanem arra sem jut lehetőség, hogy kijavítsam a rossz irányt. Ráadásul a legnegatívabb verzió alapján még befolyásolhatnak is általa.

Szóval az ima-áldás közkinccsé tételével, megnyílik az út, illetve szélesedik, hogy az ember megint a könnyebb ellenállás felé mozduljon a helyes irány helyett! Miért? Azért mert kialakulhat az a nézőpont, hogy beoltatom magamat, hiszen itt ez az áldás és így amúgy se érhet semmi baj. Tényleg csak azok fogják használni, akiknek elkerülhetetlen, vagy boldog boldogtalan él a lehetőséggel, a könnyebb ellenállás felé mozdulva. Mint azok akik nem az immunrendszerüket erősítik, nem a lelki egyensúlyra törekednek, hanem beoltatják magukat, így elkerülve az önismereti munkát és az azzal járó dolgokat. Nos, ez a dilemma! (A lelki terület rendezésére alkalmas feladatsor is a karanténhoz fűződik: http://www.lelekszereles.hu/onismereti-kalandtura-mindenkinek-karanten-modra/ )

Gondolkodom, hogy mit tegyek. Hiszen az adakozóé a felelősség míg odaadja, az elfogadóé, pedig, hogy mihez kezd vele! Addig is a ténylegesen kényszer alatt lévők, személyes megkeresés útján megkaphatják az Ima-áldás oltás esetére írást.

Somogyi Péter

Lélekszerelő, Hagyatékőrző


Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!

FacebooktwitterlinkedinmailFacebooktwitterlinkedinmail